Tisztelt Újpestiek!
Az elmúlt nyolc évben rendszeresen fordultam Önökhöz azzal a kéréssel, hogy tervezzük közösen városunk jövőjét az Újpesti Párbeszédkeretében. A városunk jövőjéről való párbeszéd közösségünk életének és Újpest fejlődésének egyik meghatározó tényezője lett. Ezúttal ismét arra kérem Önöket, hogy folytassuk a Párbeszédet, vegyenek részt a jövőnk közös alakításában.
Az Új Vásárcsarnok és az UP Újpesti Rendezvénytér megnyitásával lezárult egy fejlesztési korszak Újpesten. A következő években újabb nagyszabású fejlesztések valósulnak meg, amelyeket szintén az előző párbeszédek tanulságai alapján tűztünk magunk elé. Így a Szent István tér megújulásának következő üteme, a Városkapu térségének régóta várt teljes megújítása, és a Szilas Családi Park további fejlesztése, bővítése.
Ugyanakkor sok olyan fontos kérdés és feladat van előttünk, amely a mindennapi életünket érinti, mint például az utcák, terek, járdák felújítása, a köztisztaság javítása, a közbiztonság erősítése, a lakáshelyzetet érintő feladatok. Úgy gondolom, ezek is olyan dolgok, amelyeket meg kell beszélnünk egymással. Most ezekben a témákban szeretném kikérni a véleményüket.
Talán egyetértenek velem, hogy az elmúlt évtizedekben minden sikerünk, eredményünk fontos feltétele volt az a közös meggyőződésünk, hogy Újpest jövője fölötte áll a pártpolitikának. Ma is azt vallom, hogy a jövő sikereinek kulcsa ugyanez. Idén ősszel önkormányzati választások is lesznek, ezért úgy gondolom, hogy még a pártok politikai kampánya előtt érdemes beszélnünk a közös céljainkról, feladatainkról.
Ha közösen tervezzük a jövőnket, azzal a városunk iránti hűségünket is kifejezzük. Folytassuk ezt a hagyományt, legyünk hűek Újpesthez!
Arra kérem Önöket, szánják rá az időt, és vegyenek részt ezúttal is az Újpesti Párbeszédben. Mondják el javaslataikat, véleményüket. A kérdőíveket online vagy írásban kitöltve várjuk 2019. május 12-ig.
Újpest számít Önökre!
Budapest, 2019. március 18.
Tisztelettel:
Wintermantel Zsolt
polgármester